2013. október 22., kedd

New English File Elementary U1-6/2 mondatfordítások

Továbbra is az első 6 fejezet anyagára koncentrálunk. (A kapcsolódó előző bejegyzést lásd itt.)
Kösd fel a gatyád! :-)



  1. Egy nemzetközi cégnél dolgozom, amit Kelly’s-nek hívnak.
  2. 2005-ben kezdtem itt dolgozni, amikor befejeztem (elhagytam) az iskolát.
  3. Ez az első munkahelyem, 8 évvel ezelőtt csatlakoztam a csapathoz.
  4. Messze van az otthonomtól, de azért szeretek itt dolgozni.
  5. Az irodám egy szép nagy szoba egy ajtóval és 3 ablakkal.
  6. A bal oldalon van az én íróasztalom, a sarokban pedig egy szekrény, ahol a mappákat tartjuk.  
  7. A kollégám velem szemben ül, de most éppen nem dogozik, mert beteg.
  8. Felhívott ma reggel, hogy ezt elmondja, de alig tudott beszélni.  
  9. 3 ember dolgozik itt, beleértve engem.
  10. Általában számítógépet használok, de néha a szabadban is dolgoznom kell.
  11. A munka reggel 7-kor kezdődik, ezért korán kelek fel minden hétköznap.
  12.  25 percig tart eljutni a gyárba, ezért fél hétkor el kell otthonról indulnom.
  13. Rendszerint autóval megyek, de tegnap motorral mentem, mert olyan szép volt az idő.
  14. Amikor beérek a munkába, elmegyek a műhelyig, leveszem a ruháimat és felveszem a munkaruhámat.
  15. Utálok átöltözni, de a munka folyamán (during) a ruhám koszos lesz (koszossá válik), a feleségem pedig mérges.
  16. Nem szeretek veszekedni, ezért viselek munkaruhát.
  17. Ha (if) az koszos lesz, az nem baj.
  18. A műhelyben télen-nyáron meleg van, ezért polót és rövidnadrágot viselünk.
  19. 8.45-kor szünetünk van, mindenki meg tud reggelizni.
  20. Nem szoktunk elmenni a büfébe, de tegnap el kellett menni, mert nem hoztam magammal szendvicset.
  21. Egy finom kávét ittam és ettem hozzá egy hamburgert.
  22. Tudom nem túl egészséges, de én szeretem.
  23. A büfé mellett van az étterem. Sok ember van ott most, mert ebédidő van.
  24. Ülnek, ebédelnek és beszélgetnek a világ dolgairól.
  25. Amikor vége van a szünetnek, mindenki gyorsan visszamegy a gyárba dolgozni. 

A Facebookon is tudsz követni: Itt csatlakozhatsz. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése